Petersen's bikes

Jawatól a Romsonig

Címkék

Bessy (4) börze (6) burgman (4) cb500 (1) csomagtartó (1) fényezés (12) gumiabroncs (1) gyújtás (3) jawa (50) katana (1) kawasaki (13) kerék (6) kipufogó (5) króm (1) matchbox (2) matrica (2) miskolc (2) motorblokk (10) mz (1) olaj (2) romet (17) sr125 (1) tank (1) történelem (1) ülés (2) váz (22) vezeték (4) video (5) yamaha (1) Címkefelhő

2009.08.07. 22:01 petersen

Lovasi a polcon

Nem, nem, most nem lesz sok kép, olajos alkatrészek feltámasztása hamvaikból, hosszú órákkal töltött szerelések részletes leírása, tervezők és gyártók családfájának emlegetése. Most a lélek és a múlt bugyraiba merülök kicsit, ugyanis a minap megtaláltam a családi albumokban pár, évtizedes fényképet, amitől lavinaszerűen öntöttek el az emlékek. Na, de ne szaladjunk ennyire előre…
Ahogy a Jawa felújítását elnézem, mondhatni elégedett vagyok. Itt nem elsősorban a munka tempójára gondolok – nem mintha rosszul állnék -, hanem arra az érzésre, amit az elején ettől az egésztől vártam. Az alkotás, a szerelés jótékony hatására a szervezetre. A hétvégi délutáni szunyák, a korán lefekvések helyett, a pincében építgetni a Legót, látni, ahogy szó szerint csavarról-csavarra, lassan de biztosan összeáll a kép.
Ha visszanézem az elején készített fényképeket, nem gondoltam volna, hogy ide eljutok. Kicsit reménytelen küzdelemnek tűnt az elején a felújítás, pláne amikor újabb és újabb problémák jöttek elő, de így utólag mindnek volt „értelme” hiszen ez által fejleszthetem magamat, és adhattam közre a tapasztaltakat.
A blog elején valahol említettem, hogy volt néhány motorom, a gondtalan középiskolás időszakból. Volt egy garázsunk, amiben a családi autó (Renault 19 Chamade) mellett, a fél könyvtárunk, a kötelező limlomok (jó lesz ez még valamire kategória) és persze a motorok álltak. A garázs, ahol órákat töltöttem minden nap, hétvégénként pedig félnapokat. Eleinte csak kocsit mosni, meg időt eltölteni jártam le, az első motorom megvétele után viszont szinte már csak a saját vasam csinosításával és javításával foglalkoztam. Ennek eleinte a család nem igazán örült. Egyrészt féltettek, hogy valami bajom lesz (erről is majd később), másrészt állandóan vitatkozni kellett velem, hogy ne kapkodjak úgy a vasárnapi ebédnél. Mit tehettem volna? Hajtottak a hormonok…
Az első motoromat, a bicajom piacra dobásával vettem meg. Középiskola 3. osztály, 1990-91. Egy osztálytársam öccsének volt egy piros 125 –ös ETZ –je, még 2 betű – 4 számos rendszámmal. Kötelező panelgyerek nevelő, Simsonról, vagy a helyett erre ültek a városi vagányok. Hosszú családi könyörgések és fogadalomtételek után – megígérem, jó leszek, nem megyek gyorsan, lécci, lécci – a szüleim kötélnek álltak, és belementek az üzletbe. Bicaj + 15.000 HUF volt a vételár. Nem volt még kötelező eredetvizsgálat, meg ocsmányiroda, így hamarosan a városi rendőrségen kötöttem ki, átíratási céllal, mint boldog, újdonsült motortulajdonos. Jogosítvány-korlátozás sem volt, „A” kategória és kész. Tán’ egy ideig nem vihettem utast, ha jól emlékszem.
Itt kezdődött tehát minden. Ültem a garázsban a felfordított vödrön, a motor előttem, a salgóról kazettából szól a Bál, az Ágy, asztal, TV, az Authobahn, én meg szereltem és vigyorogtam. Szépen lassan, darabokra szedtem a gépet, megismerve minden egyes részét, és típushibáját. (Mint nagyapám annak idején, amikor a garázsukban anno nekiállt édesanyámmal szétszedni a zsír új, Merkúr telepről két hete elhozott 600 –as Trabantot.)
Valamit mindig alakítottam. Kocka index, első nagy légterelő, „rezon”-dob, csomagtartó, bármi jöhetett, amiről azt hittem majd jó lesz. Hát, meg is lett az eredménye:
 
Így utólag talán kicsit vicces az összkép, de akinek valaha volt ilyen motorja, most biztosan nosztalgiázik egy sort a kép láttán. Szeretném felhívni a figyelmet a részletekre: szivacs markolat, peres gumi hátul, pótfék lámpa (de minek?), rövidre szabott első sárvédő, Lada visszapillantó tükrök és természetesen egy flakon szilikon. Az Andreas Hofmann replika-sisak matricája házilag készült. Kezdtek már bejönni a rendes bukók, de még a kiskőrösi sisak volt az úr a piacon, így aztán mindenki azt csinosítgatta, amije volt.
Imádtam ezt a motort. Könnyű volt szerelni, könnyű volt kezelni. A városban fürgén és gyorsan mozgott, a fogyasztása elviselhető volt (300 forintos benzin? Muhaha). Ezzel voltam először kirándulni is. Sikerült egy 25 literes dobozt venni a csomagtartóra, és egy hetet eltölteni a Dunakanyarban. Az első – és eddig utolsó – általam okozott közúti balesetem is ezzel a motorral történt.
A barátom motorját - amivel én is vizsgáztam - egy csendes nyári este, a családi házuk udvaráról ellopták. Engem hívott, hogy menjünk és jelentsük be a közegnél. Kimentem hát érte motorral (kertvárosi részen lakott), és siettünk vissza a városba, hogy zárás előtt leadhassuk a bejelentést. Az úton a városba menet volt egy jól belátható útkereszteződés, enyhe jobbos ívvel. Se fa, se ház, semmi. Előttem egy Trabant limuzin, kék színű, ha jól emlékszem. Indexelt jobbra, mint én is. Kinéztem balra, jött egy autó, de még messze járt. Oké, mehetünk befér a Trabi is, és én is. Gondoltam én, de a trabantos befékezett, megvárta míg a másik kocsi elmegy. Satufék, de már nem lehetett mit tenni. Túl közel mentem, és nem álltam meg a Trabi mögött, csak benne. Szerencsére komoly gond nem volt, mi nem sérültünk, a motor sem, az autó lökhárítóját nyomtam be kissé. Akkoriban jött be az európai kárbejelentő, aminek a kitöltésével jól elszórakoztunk. Végül is ennél nagyobb gondom sose legyen. A rendőrségen már csak az ügyeletes tiszt tudta felvenni a bejelentést. A motor természetesen nem került elő.
Nagyjából két évig használtam a kis ETZ –t. Egyszer vittem műszaki vizsgára is, amin gond nélkül átment. Nem terveztem az eladását, egy véletlennek köszönhetően azonban csak lecseréltem.
Volt egy motorbontó Szolnokon. Mészáros Laci vitte a boltot, akinek a neve gondolom sokaknak ismerős, nagy salakmotor versenyző volt. Telente még mostanában is szokott motorozni a befagyott Holt-Tiszán. Szóval éppen nála jártam szétnézni, amikor hoztak egy 250 –es ETZ –t, eladási céllal. Elöl dob fékes volt, kissé leharcolt, de nem vészes állapotban. Rövid körbejárás után lecsaptam rá. Sikerült pár hétre egy garázst bérelni a miénk mellett, így a két motor egymás mellett várta a hétvégi műtéteket. A komplett első villát, kerekestől, tárcsafékestől átraktam a 250 –re, a kicsiről. (A kicsire pedig átraktam a dobfékes villát, és eladtam az egész motort Sanyinak, aki a Jawa hengerének összerakásnál is segített.) A hengert fúratni kellett, és mivel nehezen indult, a főtengely szimeringek sem úszták meg a cserét. Kapott új üléshuzatot, festést, egyedi műszerfalat, fehér számlapos órákkal. Szerintem nem lett rossz.
 
A blokk-idom, az első sárvédő és a sportkormány kötelező kellékek. Ezen a képen még a zárt láncvédő van, amit később egy saját készítésű nyitottra cseréltem. A rezondob eltűnt róla, vizsga előtt vettem rá egy szép újat, amitől villanymotor-szerű hangja lett. Nagy ugrás volt ez a motor nekem akkoriban. Dupla köbcenti az előzőhöz képest, erősebb motorral. Jó-jó, nem egy gőzmozdony, mégis sok szép utunk volt. Ezzel is megjártam Esztergomot és környékét, ahol a nagyszüleim laktak, és ahol rátaláltam a harmadik motoromra.
A dorogi főutcán sétálva láttam meg, több eladó motor mellett. Akkoriban nyílt egy motoros bolt, ami elé ki volt rakva. Rendszám nélkül, frissen behozva Olaszországból. Honda FT 500, 1984.
 
Kellet egy kis szervezés, amire hazahoztuk, szerencsére sikerült megoldani. Kisebb hibái persze voltak. A váltótengely szimeringje könnyezett, hiányzott a két hátsó index, valamint az indítómotor tengelyének réz-perselye ki volt kopva, így néha meg-megakadt az indítómotor fogaskerék (ez utóbbi az után derült ki, hogy egy túráról hazafelé jövet, az Árpád hídi buszpályaudvar parkolójában tologattam a motort oda-vissza, hogy beinduljon, mivel gombnyomásra nem volt hajlandó életre kelni). Na meg persze forgalomba kellett helyezni, és levizsgáztatni. Megvolt minden papír, külföldi számla, adás-vételi, a Honda által hivatalosan lejelentett műszaki adatok, aminek birtokában mehettem vizsgára. Utána, rendszám, és erezd el a hajamat.
Ez volt az első olyan motorom, amin igazán jól éreztem magamat. Az első pillanattól kezdve érzetem, hogy milyen egyenesen fut, és mennyire könnyű kezelni és irányítani. A testtartásom tökéletes volt, nem volt fárasztó ülni sem, a méretes ülésen. Autópályán is lehetett vele haladni, igaz olyankor már kapaszkodni kellett a kormányba erőteljesen. A Honda végül, sok-sok együtt legyőzött kilométer után, feláldozódott a lakásfelújítás oltárán. Saját lakásunk megvétel után el kellett adnom, de lelke feltámadott reluxa és járólap formájában.
 

   Mai szemmel nézve ezek a motorok öregek, korszerűtlenek, sok törődést és javítást igénylő gépek voltak. Viszont a sok törődést, és javítást meghálálták, és úgy volt lelkük, ahogy másnak sem azóta. A hozzám hasonló korosztályú férfiembernek sokat jelentett akkoriban, hogy ilyen motorjai lehettek. Olyasfajta élményt és emléket jelentett ez, amit nem felejt el az ember, és amit jó időről-időre előhúzni az íróasztalfiókból. 

3 komment

Címkék: mz


A bejegyzés trackback címe:

https://caferacer.blog.hu/api/trackback/id/tr121295645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.08.12. 19:42:00

ooo, az ft500 az egyik kedvenc motorom, orulok, hogy mas is ertekeli a street tracker gyogyszemet.

szolnokitomi 2009.10.06. 20:38:23

Nekem nagyon gyanús hogy az a dobfékes ETZ az enyém volt, mostmár viszont hogy tovább olvastam kiderült hogy mindketten szolnokiak vagyunk.

petersen 2009.10.06. 22:43:35

@szolnokitomi: Egy kengyeli sráctól vettem a 250-s mz-t. Név már nincs meg. Ha Te volnál az, ez úton is kösz!
süti beállítások módosítása