Petersen's bikes

Már a motor szétszerelésénél tudni lehetett, hogy a dobbal lesz még bajom. Nem elsősorban a külsejére gondoltam, mert az nem volt vészes, leszámítva a ráégett olajos-sáros vackot, valamint a kisebb sérüléseket. Sokkal jobban aggasztott az, ami a csövön belül sejteni véltem. Amikor leszereltem, akkor csak az egyik oldali dobból sikerült a könyököt kivarázsolni, a másik alaposan összenőtt a dobbal, több mint két évtizedes kapcsolatuk során.

A könyöknek eleve volt egy súlya, amiből érezni lehetett, hogy itt bizony nem csak a fém létezik, hanem belülre szép vaskos korom-páncél nőtt az évek során. Most, hogy a dob és a könyök rendbetételére szántam el magamat, ismét előkerültek a harsonák, és valóban: a könyök belsejében akad „némi” koksz:

Ez bizony vastagon megragadt odabent. Kapirgálni felesleges, a csavarhúzó előbb kopna el, mint a korom, így nem marad más, csak az égetés. Krómozva nem lesz újra a könyök, mert a bandázsolást választottam, így nem lesz gáz, ha elszíneződik a felület. Új (utángyártott) könyököt pedig ennél fogva nem is érdemes vennem. Nyilván, ha a könyök ilyen szép, akkor a dob belseje sem lesz egy patika. A dob végét praktikusan lehegesztette valamelyik előző tulajdonos, a korábbi tartócsavaroknak pedig csak a furata van meg. Így hát elő a fűrészt, és vágjunk bele. Gyorsan megvolt a műtét, és előkerült a furulya, némi pakura társaságában:

Ha jól látom, ennyi olajsárral simán melegen lehetne tartani egy kisebb Borsod megyei falu összes házát, akár több fűtési szezonon keresztül. És ez csak a kezdet. A furulyán is vastagon áll a ragacsos melasz.

Ehhez képest a dob belseje valóságos műtőasztal. Persze azért itt sem árt majd egy kis takarítás:

Az égetést természetesen csak nyílt terepen végezhettem, mivel a művelet elég sok füsttel jár. Egy ismerősöm műhelyének az udvarán szerencsére volt elég hely, és ami a lényeg, volt komplett lánghegesztő berendezése is. Mielőtt hozzáláttam volna a nyársaláshoz, kicsit megkurtítottam a dobot. Mivel a furulya két csőből – és néhány szeparáló lemezből – áll, az egyik csövet elhagytam, ezt a távolságot a dobra mértem, és a dobot levágtam. Ez mintegy 20 centiméteres rövidítést jelentett, ami a két dobot egymás mellé téve válik igazán látványossá.

Korábban olvastam egy cikket a szocimotoroson az égetésről, kellékeiről és módszeréről. Kompresszorom ugyan nem volt, minden más viszont adott. Kinézem magamnak egy szép homok-kupacot, amire a dobokat fel tudtam fektetni. Melléjük a könyökök, a furulya alkatrészei. Jöhetett a tisztító-tűz.

A kipufogó égetés folyamata, lépésről lépésre, legalább is ahogy én végeztem és tapasztaltam. A dobokat a könyök felöli oldalról kezdtem el melegíteni. A láng hatására a dobban még megmaradt, olaj meggyulladt, és termetes lánggal elkezdett égni.

Miután az a tűz elaludt, én továbbra is adagoltam a pisztolyból a lángot, amire sűrű fekete füst volt a reakció.

Itt a pisztolyt elzártam, és csak az oxigént engedtem a csőbe, hogy a koksz izzását tápláljam. Mivel már kezdett sötétedni, ezernyi apró kis szikrát okádott a dob, tetemes fehér füst társaságában. A dob belsejében izzott az olajsár, lassan, centiről centire. Amikor alábbhagyott a kedve, ismét láng, fekete füst, oxigén, izzás, fehér füst.

Ez eltartott egy darabig, felváltva a két dobon. Ahogy az izzás haladt előre, barnás-szürkés kokszot hagyott maga után. Ez, miután a dob kihűlt – ami gyorsan ment, mivel erősen hűvösödött – egy kis ütögetés hatására levált a dob belső faláról, apró kis dombot képezve az aszfalton. Az eljárás a többi alkatrésznél is ez volt. Vagyis a pokol konyhájára kerültek a furulyák és a két könyök is. Az eredmény úgy gondolom, nem szorul magyarázatra:

A kiesett hamut aztán egy halomba gyűjtöttem. Hát, azt hiszem egy párszor meg kellett volna kerülnöm a Földet tőgázon, hogy így kiégessem a dobot.

Az egész bbq-partynak több előnye is volt (ha leszámítjuk persze az iszonyatos füst-orgiát). Egyrészt eltűnt a korom az egész rendszerből, ami majd használatkor lesz előny, mert „csak” a szokásos füstölése lesz a motornak, nem jön hozzá pluszban az, amit most kiégettem. Ebből következik, hogy nem büdös a dob. Amikor szétszedtem a motort, még hetek multán is lehetett érezni az olajszagot a pincében, amit a dobok árasztottak. A másik, nem elhanyagolható szempont a súly. Nem mértem le mérlegen a vasakat az égetés előtt, a különbséget azonban így is érezni lehetett. És még egy dolog: eddig mindennek tompa, üres, semmit mondó hangja volt. Most minden egyes alkatrész a tiszta, új fém hangján csilingelt. Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz így a motor hangja.

A műtétnek ugyan vége, de még hátra van a rehabilitációs kezelés. Vagyis a dobok tisztítása, és polírozása, a könyökök bandázsolása, a furulyák össze- és beszereléses. Majd mehet minden a helyére.