Tinédzser koromban azzal egészítettem ki a zsebpénzemet, hogy a haveri, rokoni kör biciklijeit szereltem, elhanyagolható nagyságú óradíj fejében. Ebben az időben ugrott meg a testsúlyom, mivel volt, hogy csokival vagy egy-két szelet tortával voltam kifizetve. Mindent elvállaltam, az apróbb szerelésektől, váltó-, fék beállítástól kezdve a centírozáson keresztül a komplett felújításig. Ez utóbbi esetében – szétszed, tisztít, lefest, összerak – tapasztaltam meg, milyen gyorsan is lehet egy bringát szétkapni. 10-15 perc az egész, nem több, és az előszobában máris kikerülhetetlen akadályokat képeztek a különböző alkatrészek.
Ennél a motornál sincsen másként. Két hete még összeszereltem, bemérni a tankot és az ülést, valamint a láncvédő helyét. Miután az utolsó hegesztés is megvolt, alig fél óra alatt alkatrészekig szedtem szét.
Beteghordó ágyra tettem, mivel a „műhely” egyik feléből átköltöztem a másikba, és így volt a legpraktikusabb. Külön raktam a homokszórandó cuccokat, egy szép nagy doboznyi összejött. A vázon kívül az első és hátsó villa, az ülés, a tank, a sárvédő, a fékpedál, és még egy fél tucat nagyobb alkatrész került egy helyre. A porlasztót, és az igazi apróságokat – fék alkatrészek, anyák és alátéteik, stb. - beáztattam brigéciolba, majd lemostam és drótkoronggal megsikáltam mindet.
Egy kis dobozba raktam, amit majd nikkeleztetni kell. És már van „kész” feliratú doboz is. Ide került a kürt, a fesz-szabályzó, a porlasztó, és jó pár megtisztított vasdarab.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.