Amikor a Kawa hozzám került, jó szokásomhoz híven listát készítettem a legfontosabb teendőkről, amiket a motorral kapcsolatosan meg kell tennem, legyen szó védőfelszerelés beszerzésről vagy kisebb szerelésekről. Sisakom lett, kesztyű is, a többit remélhetőleg az októberi szolnoki veterán börzén be tudom majd szerezni.

 Még júniusban volt egy menetem a motorral Miskolcra, ami gond nélkül lement. Teli tankkal indultam, és kb 13 liter benzin ment el 300 kilométerre, ami elsőre szerintem nem olyan rossz. Persze kell még egy karburátor tisztítás-állítás, ami javíthat a fogyasztáson, na meg a gyatra kézi-szivatón. A gyülekező esőfelhőket sikeresen magam mögött hagytam Hevesnél, így az első nagyobb utat szárazon tettem meg. Eső-szüzességemet később egy nyári záporral veszítettem el. Elsőre jó volt, bár nem mondom, hogy vágyom még ilyen élményekre.

 A motor kapott négy új gyertyát (NGK) ami kicsit javított a rugalmasságán és az alapjáratán. Egy dolog azonban még megmaradt, egészen a mai napig…

Még május közepén, amikor megláttam az első képet a Kawáról a hirdetésben, egyből feltűnt a leömlők kályhacső-ezüstje. A feltűnt itt enyhe kifejezés, ez még Csodálatos Pistinek is szemet szúrt volna. A leömlők gyári színe a fekete, festéket, csiszoló papírt, tisztítót már korábban megvettem, kipufogó-tömítő paszta a Jawa felújításból maradt, így már csak szabadidőt kellett találnom a plasztikai beavatkozásra. Segítségnek letöltöttem ennek a típusnak a szerelési kézikönyvét, nagyjából lehetett sejteni a munkamenetet.

 

 

 

A Kawa dobja kettő az egybe, oldalanként. A két oldalt a blokk alatt egy cső köti össze, ami egy-egy bilinccsel csatlakozik a két oldalhoz. Csak a könyököket külön nem lehet levenni, oldalanként kell az egész rendszert leszerelni. Ez szerencsére nem nagy munka, mert a blokkban lévő nyolc csavaron kívül – leömlőként kettő – a dobot egyetlen csavar tartja, ami az utas lábtartóját is. Egyesével mindent leszedtem, és hengerenként összeraktam egy kupacba, hogy ne keveredjenek össze. Miután oldalanként leszedtem a dobokat a leömlőkkel együtt, lecsiszoltam illetve a rozsdásabb részeken – jellemzően a blokk alatt, ahol a csövek összeérnek – drótkefével megtisztítottam mindent. Ez természetesen minden korábbi javítást feltárt.

 

 Hiába, 27 év egyetlen motornál sem múlik el nyomtalanul. Ezek után a festés maga már gyorsan megvolt. Az angliai tavaszban gyorsan meg is száradt minden.

 

 A visszafelé móka már kicsit kalandosabb volt. Felszerelni mindent, hogy közben ne karcoljam meg a friss festést… A dobot rögzítettem hátul, majd feltettem a felső rögzítő gyűrűket. A peremeket bekentem tömítővel, majd minden gyűrű mögé egyesével bebűvészkedtem a kis fél-csöveket, amik beszorítják a leömlőket a helyükre. Menetről-menetre meghúztam a csavarokat. Jobb oldal kész, jöhet az összekötő cső a blokk alatt, majd a baloldal az előzőhöz hasonló módon. Utolsó lépés a két védőlemez a lábtartók mellé. 

 

Egyelőre ennyi. A téli leállás idején szeretném a piros részeket újrafényeztetni, majd a gyári, vagy legalább ahhoz hasonló matricázást elkészíteni. Ha minden jól megy, jövő tavasszal már valami ilyesmi lesz az összkép: