A meleg nyári napok után jól esik a szeptemberi hűvösben motorozni, végre nem sülök meg a kordura alatt. Reggel kellemes a levegő, és még délutánra sem melegítenek fel a vénasszonyok annyira, hogy csavarni kelljen a vizet a pólómból.
Elkezdődött a suli is, több mint egy hónapon keresztül minden hétvégét lefoglal, lehet utazni. Nem is bánom, szeretek menni, jó találkozni a srácokkal, a Miskolc közeli erdők sokszínűsége pedig ilyenkor igazán magával ragad (vigyázat, giccs!). Az első tanítási hétvége most volt, sokat agyaltam azon, hogy motor avagy kocsi. Két napra mentem, így több volt a cucc, ami nem zavart, mert táska van bőven és ilyenkor spórolósan pakolok. Ami visszatartott, hogy indulás előtt egy héttel egész napos esőket jósoltak. Rendszeresen nézegettem a neten, hogy vajon megáznék-e, és mivel bizonytalan voltam maradt az, hogy kocsi. Aztán indulás előtt egy nappal beszéltem Imrével, aki azt mondat, ő bizony motorral megy, ha esik, ha fúj. Aztán az indulás napján én is átnyergeltem motorra, mivel felhős ég mellett, kellemes őszi idő kerekedett. Ha meg is ázom, max visszafelé, az meg nem gond, a ruha megvéd. Elindultam és egyből tudtam, jól döntöttem. Nem volt meleg, de nem is fáztam, a kabát alatt csak egy póló kellett. Az oda vezető úton nem is volt több problémám. Mármint az időjárással...
Elmúlt már 10 éve, hogy utoljára motoroztam és számomra szembeötlő a változás az utakon. A trollok most kíméljenek, mert mindig lesz olyan autós/motoros/hódeszkás aki siet, szabálytalanul előz, stb. mindenki tud mutatni olyan embert, aki mellé jobb nem beülni, még rövid távra sem. Én azt látom, hogy az elmúlt évtized mintha kicsit megfegyelmezte volna az embereket. Kicsit jobban figyelünk, előzékenyebbek vagyunk, esetleg még nyugodtabbak is, plusz bejött az objektív felelősség. Kivételek persze mindig akadnak.
A forgalom a szokásos volt, ami egy kicsit több figyelmet igényelt, hogy ősz eleje lévén tele volt az út mezőgazdasági vontatókkal és lassú járművekkel (lásd: traktor, kombájn). Az utat ismerem, mégis könnyen megtréfálhatja az embert egy kanyarban felbukkanó traktor. Hja kérem, mert mennek mint az őrültek! Nem árt vigyázni.
Egyik kedvenc kis falum Bükkábrány. Ha megöregszem, veszek itt egy kis házat, és csendben pipázgatok a teraszon. Feltéve, ha addigra nem eszi meg az egészet az ország legnagyobb külszíni bányája, benne a világ legnagyobb gépével. Tessék csak megnézni a guglit, már így is klassz kis gödröt ásott, elférne benne párszor az egész falu.
Bükkábrány, homokozó
Bükkábrány után az út kicsit kanyarog, utána pedig van egy kis völgy, amibe leereszkedik. Itt ment előttem egy Yaris. Lefelé mentünk, át is látok a motorról az ilyen méretű autók fölött, láttam, hogy traktor megy az úton, üres pótkocsit húzva. Lefékezett a Yaris a traktor mögött, utána én. Szemből jöttek – tökéletesen belátni az utat – várni kellett. Elmentek szemből, mögöttem senki, a Yaris nem indexelt, szemből senki, hely van, gyerünk. Kitettem az indexet – vagyis megkezdtem az előzést, mint műveletet - és elkezdtem a Yarist és a traktort előzni. Lassan haladtunk, a traktor megfogott minket és ez volt a szerencsém. Ugyan is a Yaris mellé értem, a vezetője – maradjon „nemtelen" – kirakta az indexet és rám húzta az autót. Biztos, hogy látott, mert a visszapillantójában láttam az arcát, szinte a szemembe nézett. Dudáltam – még jó, hogy korábban rendbe raktam a kürt gombot – fékeztem, a Yaris csak jött. Mentem balra, a Yaris jött, elfogyott az aszfalt, maradt a padka. Murvás, kemény volt, én lassan mentem így nem történt baj. A traktoros csodálkozott, a Yarisos elhajtott. Azt se mondta, hogy... szóval semmit. Kicsit berágtam, utána mentem. Mire beértem, elszállt a gőz a fejemből, így csak ránéztem a sofőrre és csóváltam a fejemet. Nem anyáztam, nem mutogattam. Igaz ő sem, pedig egy „bocs, én voltam a hülye" bele fért volna. Én mentem tovább Harsány felé, a Yaris a 3 –as úton Miskolc felé. A harsányi kanyargós utak, a szép táj és a jó levegő hamar levitte a vérnyomásomat, mire Miskolcra értem már arra gondoltam, de jó, hogy senkinek nem lett baja...
A két nap Miskolcon gyorsan eltelt. Illően megnyitottuk a félévet, és okosan néztünk ki a fejünkből az órákon. Szombaton aztán elkezdett esni délelőtt és nem is hagyta abba sőt, mintha az indítógomb lenyomására még jobban rákezdett volna.
Jobb felé vitt az utam szerencsére
Mondhatnám, hogy Miskolcon esett, aztán szemerkélt, aztán Emődnél szakadt, talán egyszerűbb, ha azt mondom, Mezőkövesd után már nem áztam, Jászapátinál pedig már az út is száraz volt. Itthon persze minden ment a mosásba, a motor pedig kapott egy alapos csutakot. Összességében jól telt ez a pár nap. És értelmet nyert a köszöntés is: széles utat!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.