Dermesztően alakult a hétvégém, átvitt és tényleges értelemben is. Péntekre kellően leapadt az energiaszintem, pedig még nem is volt annyira menős hetem. Elkezdődött a suli, csakhogy sem ott, sem a szállásunkon nem volt fűtés, így este az ágyban nyakig betakarva próbáltam a saját hőmmel, az egyetemen lefagyott testrészeimet új életre kelteni.
Mivel így a péntek-szombatom kiesett, Miskolcról és hazafelé menet rendeztem a vasárnapi börzével kapcsolatos dolgokat. Kerítettem futót és racsnis hevedereket, mivel saját lábon nem mehettem ki a motorral. Mire hazaértem, minden összeállt. Leraktam a céges kocsit, felvettem a sajátomat, majd a futót a város másik végén, aztán hevedereket majd irány a garázs, motor a futóra, kikötözés, rögzítés. Este kilenc után végeztem is, a futó a motorral a garázsban aludt, Zuzu pedig a csillagok alatt.
Az egész hetes borongós, itt-ott esős és igen hűvös időt vasárnapra varázsütésre felváltotta a tavasz. Tudtam, hogy Zoli, a börze szervezője sok mindent el tud intézni, arra azonban nem gondoltam, hogy elemi erőket is a markában tart. Jövő héten megkérem, mondjon esélyes lottó számokat.
Vasárnap reggel viszonylag korán keltem, és 8 körül elindultam a börzére, ami a 32. volt a sorban. Jó érzés volt az autót, a futót és a motort ismét együtt látni 
Menetre készen
Gond nélkül kijutottam, a motor szépen a helyén maradt. A börze bejáratánál egy szervező segített lepakolni a motort. Próbáltam beindítani, ami sikerült is, azonban egy rövid járás után leállt. Szeszélyes a lelkem, hagytam is békén, eltoltam a helyére a többi parkoló gép mellé, had’ akklimatizálódjon. Készítettem pár kisebb „szórólapot”, amit az ülésre tettem, ha valakit érdekelne a motor története, később tudjon mit nézegetni.

Sárga mellényében messziről rikított Zoli, aki ekkor már bőven nyakig volt a tennivalókban. Intézkedett, kiadta a helyeket egyszóval jó rendezőhöz híven pörgött ezerrel. Váltottunk pár szót, többre nem is volt lehetőség, máris loholt a dolgára. Annyit sikerült megbeszélnünk, hogy kicsit később, ha a pára is eloszlik és minden a helyén a francia üzletközpont tetejéről készítek pár képet, addigra elintézi.
A főszervező főszervez
Alig volt ½ 9, de már ekkor jó pár motor volt a parkolóban és elég sokan sétáltak a sorok között. A legtöbb eladó – összesen több mint 200 - már kipakolt, egy-két helyen voltak csak üres asztalok, földre terített ponyvák, ami persze gyorsan megváltozott, így az egész parkoló átalakult egyetlen óriási, színes-zajos élő kavalkáddá. Igazán kellemesnek ígérkezett a nap, bele is vetettem magam a forgatagba. Korábban már beszámoltam az Alföldi Veterán Börzéről, biztos voltam most is lesz majd mit látni és talán a maradék listáról is kihúzhatok egy-két alkatrészt. Ebből most ugyan semmi nem lett, de nem is bánom az élvezet, amit a sok kipakolt alkatrész, a rengeteg motor és autó nyújtott elegendő volt.
A börze mellett az első, elkülönített sorban gyülekeztek a „nagy vasak” vagyis az amerikai autók és motorok, mivel a börzével egy időben Amerikai járműtalálkozó is volt. A parkoló ezen részén volt a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó köbcentik száma. Hangosan szólt a Viva Las Vegas, rotyogtak a „vényócak”, hangos basszust dörömböltek a V-motoros Harley –k.
American dreams
Volt itt minden, ami csak eszébe jut az embernek, amikor tengeren túli járműre gondol. Nagy fehér limuzinok:
Itt az Elnök
Mustángok, sok lóerővel, szépen egy sorban:

Paci-kapacitás
és az én személyes kedvencem, egy Cadillac Eldorado:
10 m2 vörös szőnyeg
Egy igazán nagy helyet szabadon hagytak ennek a sornak a végén, ebből lehetett sejteni, hogy oda a későbbiekben még érkezik valami.
A börze maga a megszokott jó színvonalát és változatos sokaságát hozta. Veterán alkatrészen felül volt itt minden ami öreg, rozsdás, használt, vagy éppen ilyen autó és motor felújítására való, de már krómtól csillog.
Beszerelésre várva
Ahogy meg tudtam ítélni a legtöbb alkatrész Pannóniához, az ex-keletnémet motorokhoz és Uralhoz volt. Ezek különböző méretű kosarakban és dobozokban várták a vevőket, csakúgy mint az egyéb, régi és antik dolgok az ezer éves írógéptől, a motoros ruházaton át, a régi prospektusokon keresztül a komplett motor blokkokig minden.
Régi szép emlékek
Így elképzelni nem is lehet azt a mennyiségű nézni valót, ami itt ki volt terítve. 2-3 órát gond nélkül elnézeget az ember, hát ha még olyan különleges kis kiállítást is lát, mint a pedálos Moszkvicsok parkolója. Igazi Gulivernek érezhettem magam, a sok apró autó mellett, amiben a sok apró sofőr keringett körbe-körbe. Annyi fajta pedálos volt, hogy azt sem tudtam, merre nézzek. A klasszikus vonalvezetésű már a sorok között feltűnt,
Fabetétes Moszkvics
aztán itt volt egy első szériás, és egy extrákkal felszerelt,
szponzori matricákkal színesített, rally változtat,
majd nem sokkal később megjelent egy limitált példányszámú, Paris Hilton Edition is. 
I’m a Barbie girl
A sorok között találtam még egy pedálost, ami nem Moszkvics volt, hanem egy vérbeli hot-rod 
Born to be wild
Ahogy haladtam, menet közben mindig oda-oda néztem a motorra, és örömmel tapasztaltam, hogy nézegetik, fényképezik és szépen fogy a szóróanyag. Már megérte.
Ekkor tájt telefonált Laci, akit egy korábbi posztban már említettem. Ő is kijött kicsit körülnézni, és mivel átalakítja a Jawaját 12 voltosra, így meglepett a feleslegessé vált régi akksijával. Ez úttal is köszönet érte, elsőre úgy néz ki sokkal jobb mint a mostani. A motor mellett álltunk és beszélgettünk, gondoltam megpróbálkozom egy indítással. Elsőre sikerült. Én már nem is csodálkoztam, így legalább lehetett a gép hangját is hallani. Egy, a bejárati kapu felől érkező hang azonban elnyomta a motorom hangját, megjelent ugyan is az üresen hagyott parkoló rész gazdája, és hatalmas kürt-szólóval jelezte érkezését.
Goliat’s coming
Közeli fotózással meg sem próbálkoztam, mivel nincs panoráma objektívem, vagy halszem optikám, amibe az egész kamion belefért volna. Viszont ekkorra már a motoros parkoló szinte teljesen megtelt, lehetett mit fotózni.
Ts 250 Mad-Max style
Jawa 350/634…
…egy igazán ötletes láncfeszítővel
FT 500, az örök kedvenc
Korábban próbáltam érzékeltetni a börze méreteit, amit leginkább a bevásárló központhoz lehet viszonyítani. Igazából azonban az áruház tetejéről kaptam képet, tényleg mekkora is ez a rendezvény, árusokkal, vevőkkel, autókkal és motorokkal együtt. 
Ember és gép…
…ameddig a szem…
…ellát.
Kisvárosi utca, valahol Amerikában…
…és a seriff.
A nap legjobb része számomra azonban nem ez volt. Leszállva a magaslatból úgy döntöttem ideje hazaindulni. Bátraké a szerencse alapon úgy gondoltam, hogy szépen lassan visszagurulok a kocsihoz. Ahogy elkezdtem a motort indítani, az emberek meg-megálltak, várva mi sül ki a próbálkozásomból. A Jawa beindult, én pedig szépen lassan átgurultam az emberek között, belemotorozva a déli naplementébe. Már csak a tegnapi délutáni lemezt kellett visszafelé lejátszanom. Motor vissza a garázsba, futó a város másik végére, Zuzu a garázsba, én haza.
Az október első vasárnapján, évek óta megrendezésre kerülő Alföldi Veterán Börze tökéletes szórakozást nyújtott ez alkalommal is, nem csak nekem, hanem a több ezer kilátgató számára is.
Remek nap volt, köszönjük!
p.s.: az összes, nagy méretű kép az indán
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Honda RC 51 2010.10.05. 20:47:01
Mas. Miert kell annyira nyomni az angolt? Plane ha nem tudunk angolul se az iro se az olvaso. Akkor meg minek? " Goliat’s comming " Azert egy "m" is eleg lett volna.
Szabi01 2010.10.05. 21:41:58
Egyébként a "Ts 250 Mad-Max style" Az nem TS, hanem inkább ETS és az Eskortra hajaz.
petersen 2010.10.06. 06:12:23
budaid 2010.10.06. 08:28:46
A Tankodról lekerült Kawasaki fekiratokat nem adod el, nekem az egyik elveszett és eddig nem sikerült pótolni?
petersen 2010.10.06. 09:25:36
Honda RC 51 2010.10.06. 15:54:28
Goliat is coming. Mert ez egy nev es ilyenkor nem teszunk aposztrof jelet. Az helyes ha azt mondom hogy It's coming. Az elozo azt jelenti hogy Goliatnak a valamije jon. Pl: Goliat's tractor is coming.
Azt hiszem erted mit akartam mondani.
TyerCorp01 2010.10.06. 21:12:23
...aztán értetlenül néztek, amikor ezen egy jót röhögtem. :))
Valamiért Szolnokon mindig ez van, ha kiraknak egy Csepelt, Pannoniát, akármit akkor is odajön pár ilyen okoskodó, és szidja a gépet, mert az ott nem így nézett ki eredetileg, az kadmiumozva volt, az hornagyozva, nem krómozva, "ezen már a tank is krómozott? nemszép... hogynézmárki?"
Sajnos 10-kor mi már indultunk haza, az amcsi járművekre még csak pillantást sem tudtam vetni, mert egyikünket 11-re várták otthon.
Remélem tavaszra már rendszám is lesz hátul! :)
petersen 2010.10.07. 06:00:21
budaid 2010.10.08. 11:52:25
Tomchy 2010.11.02. 20:28:55
Grat!
De a börze óta nem történt semmi említésre méltó?
petersen 2010.11.08. 11:34:31
Tomchy 2010.11.10. 21:31:34
Azért sok sikert a papírmunkához is!