Még mielőtt a legutolsó posztban keblemre öleltem volna a fél világot megírtam, hogy nincs áram, majd lett de nem volt szikra, majd az is akadt, így hát lehetett berúgni. Mármint motorikusan. A héten jó idő volt, a garázs körül békésen legelésztek az antilopok, zsiráfok rágcsálták a magasabb fák lombjait, ügyet sem vetve az árnyékból őket figyelő oroszlánokra. Mivel nem akartam a szavannai idillt megtörni, estefelé mentem le a garázsba, akkor már jobb a klíma is, és senki sem zavar, amíg a beton-padlózaton megsütöm vacsorára a tükörtojásokat.
Előtte egy gyors kör a benzinkútra, a legfontosabbakért. Kanna-benzin-2T szentháromság beszerzése, oltárba helyezése, ima-mormolása.
Az akksit töltöttem egy fél napot, szerencsére nem halt meg és lehetet használni. Betettem a helyére, bekötöttem és mint mondani szokás: lőn világosság.
Halvány, de van
Itt terv szerint meg is akadtam, mivel nem volt szikra. Átnéztem minden bekötést, az rendben volt. A trafók szintén, a kábel új azzal sem lehet gond. A megszakítóknál beállítottam a hézagot, a gépkönyv szerint. Mi lehet? A kapcsolási rajzon volt két szál vezeték, ami külön ment egy kapcsolóba. A starter, amit ha lekapcsolok, nem kapnak a trafók áramot. Miután a két madzagot összecsomóztam, már volt szikra. Nem mondom, hogy elefántot lehet vele ölni, de ott volt, láttam, villámként hasított bele a setét éjszakába.
Benzintank fel, porlasztó beköt. Bekevertem az 1:33 –at és jó kiskutya módjára elkezdtem próbálkozni. Lenyomtam a porlasztóban az úszót, a túlfolyón megjelent a benzin. Eddig rendben. Üresen egy pár rúgás, majd gyújtás, rúgás, semmi. Mondom: üresen rúgás, gyújtás, rúgás, semmi. Nem akarnám húzni a dolgokat, a fenti tornagyakorlatot eljátszottam még párszor (pár százszor is talán). Egyszer-kétszer visszarúgott, vagy böffentett egyet halkan, de semmi több. A legnagyobb sikert rögzítettem, lehet röhögni.
Mire mindennel végeztem, Niagaraként folyt rólam a víz, majd padlót érve sisteregve gőzzé vált. Az akksi elfáradt, alig maradt benne 4,5 volt a műveletsor végére. Elfáradtam én is, másnap lett megint, mire garázsajtót zártam.
Jövő héten munkából adódóan sokat fogok utazni, így megint kevesebb időm lesz. Az akkumulátort feltöltöm és valamikor a héten újra próbálkozom. Egyelőre ennyi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Neonknight 2010.07.18. 20:42:56
Ha így nem indul, akkor gyertya ki, csepegtetek rá egy kis benyát, gyorsan vissza és meglátjuk, hogy csak 1-2őt pöffen, vagy beindul rendesen.
Nálam a nehéz indulást a következők okozták:
- Rossz gyújtókondik (szikra volt, de ugyanakkora volt a mexakítóknál is, ergo nyomás alatt a hengerben volt kisebb a szikraenergia).
- Falsot szívott a karbi és a karburátorcsonk találkozásánál (spirálfüzet fedlapból tökéletes tömítés vágható).
- Haverommal előfordult, hogy fordítva rakta fel a két pipát, tehát pont ALSÓ holtponton kapott a henger gyújtást.
Ha ezek rendben vannak, és levegőt is kap, akkor keverékcsavar maximumtól vissza 2,5 - 3 fordulatot, alapjárat úgy hasraütésszerüen beállítva, aztán lehet finomítani miután beröffent.
Neonknight 2010.07.18. 20:46:18
Visszarúgott, eltörte a bokáját, a táppénz miatt elvesztette a munkáját és el kellett adnia minden motoros cuccát, hogy anyagilag rendbejöjjön (motort is).
Csak úgy megjegyeztem...nem kitaláció...
tiger1342 2010.07.18. 20:54:10
Ha nem...
Injekciós fecskendőből a hengerekbe spricc, rárúg. Ha beröffen, akkor nem kap uzát. Ha ígyse, akkor keress szikrát AMIT JÓ IDŐBEN AD LE! Milyen gyertyákkal/hézaggal próbálkozol?
petersen 2010.07.18. 20:54:43
petersen 2010.07.18. 20:56:35
tiger1342 2010.07.19. 11:40:40
lally 2010.07.19. 19:14:15
lally 2010.07.19. 19:16:39